Projektmenedzsment oktatás kis- és középvállalatoknak

Milyen előnyökkel jár Önöknek?

Projektnek nevezünk minden olyan tevékenységet, amely egyedi szolgáltatást, terméket állít elő, meghatározott időkerete és célja van.

A projektek megfelelő kezelése nem csak nagyvállalatok, hanem kis- és középvállalatok (KKV) esetében is fontos:

  • A versenyképesség növelésének egyik kulcseleme a projektek megfelelő kezelése. Fontos, hogy a projektek a tervezett idő és költségkeretben valósuljanak meg, ne legyen jelentős eltérés a tervezett projekt céltól, illetve elérjék a kívánt ügyfél elégedettséget.
  • A KKV-k a nagyvállalatoknál szűkebb mennyiségű és több funkciót ellátó emberi erőforrással rendelkeznek. Az erőforrások optimális allokálása és foglalkoztatása segíti a vállalható projektek számának növekedését
  • KKV-k többsége szállít terméket vagy szolgáltatást nagyvállalatoknak is, akik elvárják a strukturált működést, saját szervezetükhöz hasonló projektkezelést.

Kiknek ajánjuk az oktatást? 

Olyan vezetőknek, akik szeretnék a projekt szemléletet elsajátítani, illetve projektvezetőknek, akik felelősséggel tartoznak a projektek vagy projekt jellegű operatív feladatok sikeréért és szeretnék tudásukat fejleszteni.

  

Miért mi vagyunk az Önök ideális partnere?

  • Képzéseinken valós, és/vagy minta projektek feldolgozásával tapasztalati tanulásra helyezzük a hangsúlyt; Kiscsoportos és egyéni foglalkozásokat vezetünk be;
  • Módszertanunk a világszintű Project Management Institute (pmi.org) által kiadott és karbantartott módszertanon alapul;
  • Céges képzések esetén az adott cég projektjeinek problémáira fókuszálunk;
  • Céges képzések előtt előzetes cég diagnózist állítunk fel a szervezet és projektjei problémáiról;
  • Mi is KKV vagyunk, így látjuk a KKV-ben felmerülő problémákat.


Módszertan és Tematika:

KKV-ra szabott projektmenedzsment oktatásunk célja, hogy a résztvevők olyan módszereket, technikákat tapasztaljanak meg, amelyek hatékonyan alkalmazhatók különböző projekt vagy projekt jellegű munkák során, így például:

  • üzleti terv készítése,
  • termék-, szolgáltatásfejlesztés,
  • gyártásfejlesztés,
  • informatikai fejlesztés,
  • marketing kampány,
  • működésfejlesztés,
  • sales akció,
  • piackutatás,
  • konkurenciaelemzés,
  • vagy bármilyen, nem a napi rutinhoz tartozó, üzleti értéket növelő munka.
Képzésünk tematikája az alábbi fő pontokba sorolható:
  • Projekt fogalma – Melyek a projektek és projekt jellegű tevékenységek jellemzői?
  • Stakeholder elemzés – Kik és hogyan hatnak a projektünkre? Hogyan azonosítjuk őket? Hogyan menedzseljük őket?
  • Projektmenedzser és projekt team – Kinek kell részt vennie a projektben? Milyen eszközök vannak a hatékony kommunikációra és eredményes team megbeszélésekre?
  • Projekt célrendszere – Mi is a tényleges célja a projektnek? Milyen követelményeknek kell megfelelnie a projektnek? Hogyan fogalmazzuk meg ezeket a követelményeket? Mely követelményeket teljesítse a projekt, melyeket nem?
  • Projekt termékei – Miket kell létrehozni a projekt során, hogy elérjük az üzleti célt? Ezekhez milyen feladatok kapcsolódnak?
  • Projektterv készítés – Hogyan ütemezzük a feladatokat? Hogyan rendeljük a feladatokhoz embereket, időt, pénzt vagy más erőforrást?
  • Projekt kockázatok menedzselése – Mik a kockázatok? Miért fontosak? Hogyan menedzseljük a kockázatokat?
  • Projekt végrehajtás menedzselése – Hogyan ellenőrizzük a projektterv alapján a projekt előrehaladását?
  • Projektválság menedzsment – Mi van, ha nem a projektterv szerint történnek a dolgok? Hogyan avatkozhatunk be, ha szükséges?
  • Projekt lezárás, értékelés – Hogyan értékeljük, mit tudunk tanulni belőle?

Ajánlatunk:

Nyílt képzések:
  • 2 napos program részvételi díja 79 000,- Ft + Áfa.
  • A meghirdetett képzést 7 fő jelentkezése esetén indítjuk el.
  • 30 év alatt és 50 év felett, illetve PMI tagság esetén 10% kedvezményt biztosítunk.
Céges képzések (maximum 12 fő)*:
  • 2 napos program díja 390 000,- Ft +Áfa
  • Ajándék! képzés előtti céges projektmenedzsment diagnózis, amely testre szabottá teszi a képzést.
  • Céges képzés igényét jelezze az info@profexec.com email címen vagy +36306543772-es telefonszámon.

*Céges képzés esetén feltételezzük, hogy termet, anyagok nyomtatását és a részvevők napi ellátását ügyfelünk biztosítja. Ellenkező esetben ezeket külön ajánlatban szerepeltetjük.

Garancia! Visszafizetjük pénzét amennyiben nem találta hasznosnak képzésünket.

Jelentkezés:

Jelentkező neve (kötelező):

Jelentkező e-mail címe (kötelező):

Jelentkező telefonszáma (kötelező):

Választott időpont
2019. május 9-10.

Megjegyzés: