Projektmenedzsment

Projektmenedzsment képzések

Áttekintés és tematikák


 

A Profexec Services Kft. az együttműködések alapján megtartott számos képzés tapasztalatai alapján projektmenedzsment képzési csomagokat is kialakított, hogy az egyéni érdeklődők, és vállalatok számára is elérhetővé tegye ezeket az ismereteket.

 

Az oktatás és a csupán a napi gyakorlat során szerzett tudás önmagában nem elegendő a magas szintű, minőségi projektmenedzseri feladatkör elvégzéséhez.  Ehhez a metodológiák pontos ismerete, a kontextusok, összefüggések felismerése és fejlesztendő általános vezetői képesség szükségesek. Célunk olyan projektmenedzser szakemberek képzése, akik képesek sikeresen egy projekt teamben dolgozni, projektvezetési feladatokat ellátni, akár a saját vállalkozásukban, akár a munkahelyükön hazai vagy nemzetközi környezetben.

 

Cégünk a világszerte ismert és elfogadott Project Management Institute (PMI) (www.pmi.org) metodológiáit követi. Fontosnak tartjuk, és támogatjuk azt a hazánkban is erőssé váló trendet, hogy a projektmenedzsment minősítések egyre inkább elismertek, elvártak, s hogy a minősítések közös nyelvet, alapot jelentenek a szakmában. A minősítési rendszerek erős eleme a folyamatos tanulásra, megújulásra, érdeklődésre, új megközelítések iránti nyitottságra való ösztönzés.

 

Képzéseinkben résztvevők és eredményesen teljesítők alkalmassá válnak a korszerű projektmenedzsment technikák alkalmazására, a projektek önálló előkészítésére, tervezésére, végrehajtására, irányítására, értékelésére, ellenőrzésére a mindennapi gyakorlatban, a vállalati, vállalkozási környezetben, továbbá az érintettek érdekeinek felismerésére, és azok kezelésére.  Arra törekszünk, hogy elsajátítsák a széles összefüggésekben gondolkodó, a változás szükségességét felismerő szemléletet, a változások menedzseléséhez ismereteket, és a tudás fejlesztéséhez szükséges szakmai aktivitást.


 

A képzéseket számos referenciával és sokéves tapasztalattal, képzettséggel és képesítéssel rendelkező munkatársaink és partnereink vezetik.

 

Alább bemutatjuk képzési csomagjainkat, amelyet ügyfeleink leggyakrabban igénybe vesznek. Ügyfeleink igénye alapján el tudunk térni az előre definiált képzési tematikától, testreszabott képzéseket tudunk kialakítani. Vállalati képzéseink felmérő konzultációval indulnak, a konzultáció árát beépítjük a képzés árába.

 

Amennyiben a fent bemutatott képzéseinkről szeretne további információt, legyen szíves jelezni. Nyitottak vagyunk a fenti portfóliótól eltérő projektmenedzsment tréninget is tartani ügyfeleink igénye alapján.

 

Dr. Sándor Zoltán

Ügyvezető/Managing director

 

A projektmenedzsment képzési portfólió

Tréning neve Célcsoport Időtartam Formája
Gyakorlati projektmenedzsment alapfolyamatokkal és technikákkal Szervezeti vezetők, KKV vezetők, időnként projektek menedzselését végzők 12 óra
(3* 4 óra bontásban)
Előadás, esettanulmányok, közös probléma megoldás, feladatok
A sikeres projektmenedzsment módszertani alapjai Projekt tagok 16 óra
(2*8 vagy 4*4)
Előadás, esettanulmányok, közös probléma megoldás; kiscsoportos munkák
PMP viszgafelkészítő kurzus Gyakorló, gyakorlott projektmenedzserek, akik le szeretnék tenni a PMP vizsgát 35 óra
(5*5 workshop, 8 óra tesztek, 2 óra személyes konzultáció a tesztek megbeszélésére)
Előadás, esettanulmányok, közös probléma megoldás; gyakorlatok, konzultáció tesztekkel kapcsolatban
Delikát projektmenedzsment – legújabb trendek és összetett gyakorlati projekt problémák Gyakorló projektmenedzserek, projekt szponzorok 16 óra
(4*4 )
Két tréner, workshop alapú, interaktív képzés
Agilis vezetés, projektvezetés áttekintés Agilitás iránt érdeklődő projektmenedzserek, vezetők, szakértők, konzultánsok,
az agilis szervezet fejlesztésben érdekeltek
12 óra
(3*4 óra bontásban)
Előadás, esettanulmányok, közös probléma megoldás; gyakorlatok
Agilis ACP vizsgafelkészítő Gyakorló, gyakorlott projektmenedzserek, akik le szeretnék tenni az ACP vizsgát 21 óra (3*5 workshop, 4 óra tesztek, 2 óra személyes konzultáció a tesztek megbeszélésére) Előadás, esettanulmányok, közös probléma megoldás;gyakorlatok, konzultáció tesztekkel kapcsolatban
Hatékony projekt portfolió menedzsment, projektiroda Minden, amit a projektirodáról tudni kell vezetőknek, projektmenedzsereknek 16 óra
(4*4)
Előadás, interraktív workshop

 

A képzés során segítünk megérteni a projekt gondolkodás és a operatív működés közti különbségeket. Hol és milyen előnyökkel jár a projekt megközelítés. Áttekintjük a projektmenedzsment alapfolyamatait, a projektek és a szervezeti működés összefüggéseit, s kipróbáljuk az alap soft skill képességek használatát is. A tréning során mindig konkrét példák, esetek és nem utolsó sorban a résztvevők által felvetett kérdések segítik a projektmenedzsment gyakorlati alkalmazásának megértését.

Kinek ajánljuk?

  • szervezeti vezetők, kisvállalkozások vezetői, akik szeretnék a projektmenedzsment alapjait megismerni ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudják munkájukat végezni
  • időnként projektek menedzselését végzők szakemberek
  • kezdő projektmenedzserek
  • projektben résztvevők, projekt tagok, akik szeretnék megérteni a projekt gondolkodás lényegét

Tematika

1. projektmenedzsment alapfogalmak

  • a projektek sikere
  • projektmenedzser és line menedzser
  • projektmenedzsment folyamatai
  • indítás, tervezés, lebontás
  • kockázat kezelés

2. projekt a szervezetben

  • projektelvárások
  • a teljes projekt életciklus elemzése
  • erőforrás menedzsment
  • eszkaláció

3. Soft skill elemek

  • stakeholder kezelés, a projektcsapat
  • kommunikáció a projekten belül és kívül
  • befolyásolás, motiváció
  • probléma felismerés

Az igények mélysége testre szabható képzésen a résztvevők a feladatok projektesítésének, a projektszemlélet kialakításának és ezek működtetésének módszereivel ismerkedhetnek meg.

Átfogó módon elsajátíthatják a projektmenedzsment teljes folyamatát, az egyes folyamati elemeket, ezek egymáshoz kapcsolódásával, egymásra hatásával mindezt erős gyakorlati fókusszal.

Kinek ajánljuk?

Ideális résztvevői betanuló projektvezetők, projekttagok, szervezeti vezetők, kisvállalkozások vezetői, akik a projektszemlélet irányába fejleszteni kívánnak, s a projektmódszertan megismerésével erősíteni kívánják vezetői és gyakorlati ismereteiket, s még sikeresebb projekteket és szervezetet kívánnak vezetni, illetve ilyen környezetben dolgozni.

 

Tematika

  • A projekt általános jellemzői, projekt példák
  • Projektmenedzsment alapelvek
  • Projektek szervezetben
  • Projektelvárások
  • Mérföldkövek, teljesítési pontok
  • Portfolió menedzsment alapok
  • A projekt érdekeltjei, résztvevői
  • Projekt szervezetek, szervezési alapelvek
  • Tipikus projekt életciklus
  • A projektmenedzsment folyamatai
  • A projektmenedzsment folyamatainak tárgyalása, gyakorlása
    • projekt indítás, tervezés, végrehajtás, ellenőrzés, zárás
  • A projektmenedzsment tudásterületei
  • A projektmenedzsment tudásterületek tárgyalása, gyakorlása
    • Integráció, Terjedelem, Ütemezés, Költség, Minőség, Emberi erőforrás, Kommunikáció, Kockázat, Beszerzés, Érintettek
  • A projektmenedzseri képességek
    • stratégiai, üzleti, technikai tudások és skill-ek

A Project Management Professional (PMP) minősítést a PMI – Project Management Institute nemzetközi projektmenedzsment szervezet adja ki egy minősítési eljárást követően. A PMP minősítés projektmenedzsment szakmában a leginkább elismert egyéni minősítés, jelenleg világszerte már több mint hétszázezer projekt szakember rendelkezik vele. Magyarországon jelenleg 700 körüli a minősítettek száma.

 

A minősítés az elismert, bizonyított gyakorlat és a PMI által kiadott több ezer projektmenedzser tapasztalatai alapján és közös munkájával elkészült tudástár és definíciós könyv a PMBOK Guide alapján sikeresen letett vizsga alapján nyerhető el.

 

Az 5* félnapos tréning a PMBOK alapján és vizsgatapasztaltokra építve megerősíti, rendszerezi a projektmenedzsment tudást, hogy a vizsga sikeres letételét megalapozza. A képzésen tesztkérdések és mintavizsga is segíti a sikeres felkészülést.

 

Kinek ajánljuk?

Gyakorlatot szerzett projekt- és programvezetők számára, akik rendszerezni és elmélyíteni szeretnék az ismereteiket, és akik le szeretnék tenni a vizsgát (ez esetben meg kell, hogy feleljenek a PMI általi vizsgára bocsátás követelményeinek).

 

Tematika

  • PMI projektmenedzsment megközelítése, a vizsga helye, szerepe
  • Projektmenedzsment életciklusa, folyamatai, tudásterületei, sajátosságai
  • Projektek szervezetekben
  • A projektvezető munkája
  • A PMBOK szerinti folyamatcsoportok tartalma, működtetése, összefüggései
  • Kezdeményezés, Project charter elkészítése
  • Stakeholderek azonosítása és elemzése, menedzsmentje
  • Projektmenedzsment terv elkészítése, scope és feladatlebontás
  • Hálótervezés, költségbecslések és költségvetés összeállítás
  • Projekt minőségmenedzsment eszköztára
  • Emberi erőforrás menedzsment
  • Kockázatmenedzsment
  • Beszállító menedzsment
  • Projekt munka megvalósítása, monitorozása
  • Projekt team menedzselése, fejlesztése
  • A projektvezetői hatalom forrásai, projektvezetési stílusok, konfliktuskezelés, problémamegoldás, motiváció
  • Kommunikáció menedzsmentje, kommunikáció aspektusai, módjai, csatornái
  • Projekt nyomon követése, projekt változásmenedzsment
  • Hatókör és ütemezés kontrollingja, költségek nyomon követése
  • Projekt és projektfázis zárási folyamata
  • PMI magatartási és etikai kódexe
  • PMP vizsgajelentkezés menete, egyéni tanulást segítő anyagok

 

A folyamatos tanulást, továbbképzést célozza meg ez a haladó tréning, ahol a projektmenedzsment szakma legújabb témaköreit, illetve a résztvevőket leginkább érdeklő, megoldást kereső témakörökről lehet áttekintést kapni, tapasztalatot megosztani.

A tematika itt egy gondolatébresztő étlap, amiből az előkészítés során alakítjuk ki a menüt, s az így az igények szerint testre szabható képzésen a résztvevők a kiválasztott tematikában a legújabb ismeretek alapján fejleszthetik tudásukat, s új tapasztalatokkal, ötletekkel felvértezve térhetnek vissza a feladataikhoz. A szervezet projektjeiben felmerülő problémákat is megbeszéljük, a gyakorlatban használható megoldást nyújtva.

Kinek ajánljuk?

Gyakorló, képzett projektvezetőknek, akik tovább akarják mélyíteni tudásukat, s mások tapasztalataira, a legjobb gyakorlatokra is kíváncsiak

 

Szervezeti vezetőknek, vezetésnek, akik a projekt érettség fejlesztésével, a projekt irányitás és kontrolling erősítésével akarnak szervezeti sikert elérni.

Tematika

  • A projektmenedzsment tudások
    • történet, megközelítések (PMI, IPMA, Prince),
    • Projekt folyamatok, fázisok, életciklus
    • Menedzsment, vezetés, projektmenedzsment, a projektmenedzser munkája
  • Projektek a szervezetben
    • Projekt, program, jóváhagyási folyamat
    • Projektkultúra, érettség
    • A szponzor szerepe, felkészítése
  • Projekt portfolió menedzsment és projektiroda
    • Szervezeti stratégia és projektek
    • Projektiroda szervezete, működése, szolgáltatásai
    • A portfolió kezelés eszközei, módszerei, priorizálás, erőforrás menedzsment
  • A Projekt Vezető (soft skills)
    • Csapatépítés, stakeholder menedzsment, kapcsolatok
    • Kommunikáció, tárgyalási módszerek
    • Változáskezelés
  • Projekt kontrolling
    • Pénzügyi környezet, eszközök és módszerek, sikerkritériumok
    • Becslési módszerek, éves tervezés és eltérő project életciklusok kezelése
    • Bajba jutott projektek segítése
  • Agilis menedzsment
    • Agilis gondolkodás, megközelítés
    • Agilis módszerek, eszközök (Scrum, FDD, Crystal, ACP, etc.), agilis projektmenedzsment
    • Agilis vezetési stílusok

 

Az agilis szemlélet kialakulását az „agilis kiáltványhoz” szokás kötni, melyet meghatározó szoftverfejlesztés módszertani szakértők jegyeztek, s így a mindennapi gyakorlatban az agilis megközelítés erősen kötődik a szoftverfejlesztéshez, szoftverfejlesztési projektekhez, azonban a mai világban, ahol a gyors reakció alapelvárás, a változás folyamatos, a határok eltűnnek, a szerepek megváltoznak, a kultúrák összeérnek, számos területen szükség van agilis megközelítésre.

 

A háromszor félnapos tréning a PMI vizsgakövetelmények alapján tekinti át és rendszerezi ezt a széles és egyre fejlődő területet, hogy a vizsga sikeres letételét megalapozza. A képzésen tesztkérdések és mintavizsga is segíti sikeres felkészülést

 

Kinek ajánljuk?

Projektmenedzsereknek, vezetőknek:

  • akik olyan szervezetben dolgoznak, ahol a menedzsment elvárása az agilis irányba való elmozdulás
  • akik projektmenedzserként akarnak dolgozni fejlesztői környezetben, s a fejlesztési módszerek hatékonyságát biztosítani szeretnék
  • akik 10-15 fős fejlesztői közvetlenül csapatot irányítanak felelősek a team produktivitásáért
  • akik az agilitás értékrendjét érteni szeretnék, és annak értékrendjét figyelembe véve akarnak projekt vagy szervezeti döntéseket hozni

Tematika

 

  • Agilis, érték-vezérelt teljesítés
    • Agilis elvek és megközelítés, módszertanok, agilis folyamat
    • Value steam mapping, érték alapú priorizálás
    • Agilis megtermelt érték és szerződés
    • Kockázat és backlog, értékmutatók

 

  • Érintettek kezelése
    • Szerepek, szereplők az agilis projektben, agilis vezetés és kultúra
    • Kommunikációs technikák
    • Agilis team: önszerveződés, felhatalmazás és teljesítés,
    • személyes és csapat motiváció
    • Coaching, mentoring, érzelmi intelligencia, csapat dinamika
    • Napi meeting

 

  • Agilis tervezés, agilis szervezet
    • Becslési technikák, az agilis business case
    • User story, user map
    • Agilis projekt követés elvei, módszerei
    • Terjedelem dekompozició (iteráció, release), a fokozatos megközelítés
    • Agilis menedzsment megközelítések

 

Project Management Institute Agile Cerified Practioner (PMI-ACP) minősítés a legújabb, legégetőbb kérdéseket megválaszoló projektmenedzsment tudások, ismeretek elsajátítását igazolhatja.

  • Segíti, növeli a projektmenedzserek szakmai sokoldalúságát, több lábon állását, rugalmasságát
  • Többféle agilis módszerben segít eligazodni, s többféle módszertant követő projektek vezetésére is felkészít (pl. Scrum, Kanban, XP, FDD, Crystal, DSDM, Lean)
  • Nemcsak az informatikai, szoftverfejlesztési megközelítésre készít fel, hanem az agilis vezetés, agilis szervezeti kultúra kérdéseit is tartalmazza

A háromszor félnapos tréning a PMI vizsgakövetelmények alapján tekinti át és rendszerezi ezt a széles és egyre fejlődő területet, hogy a vizsga sikeres letételét megalapozza. A képzésen tesztkérdések és mintavizsga is segíti sikeres felkészülést

 

Kinek ajánljuk?

Gyakorló, gyakorlott projektmenedzserek, vezetőknek, akik le szeretnék tenni az ACP vizsgát

 

Tematika

  • Az Agilis módszerek áttekintése, Agile Manifesto,
  • Minden az emberi tényezőről az agilitásban: bevonási, motiválási modellek, csapatépítés, önszerveződés kérdései
  • Projekt indítás: agilis charter, tervezés, backlog és sztorik
  • Agilis tervezés: becslés, priorizálás, release-k, iterációk
  • Agilis megvalósítás: riportolások, változások, standup, retrospective
  • Agilis vezetési módszerek (Servant, Management 3.0, stb.), agilis szervezet, coaching, mentoring
  • Az agilis módszerek katalógusa: Scrum, XP, Lean, Kanban, stb.
  • PMI-ACP speciális témák: szerződés, elszámolás
  • Vizsga felkészülési tanácsok

Napjaink égető témája nemcsak a projektek sikeressége, hanem a projektek optimális kiválasztása, előkészítése a szervezetben, illetve a projekt termékek hatékony beillesztése az operatív működésbe. Hogyan segíti a projektiroda és portfólió menedzsment egyrészt ezeket a szervezeti célokat, milyen kihívások ezeken a területeken, s melyek a tapasztalok, legjobb gyakorlatok, eredménye.

A tréning felépítése: ezen témakörök problémaorientált megértését szolgáló áttekintések, s gyakorlatban felmerült kérdések feldolgozását, megoldását segítő közös műhelymunka. Minden, amit tudni érdemes, vagy amit személyes érintettség okán szeretnél megkérdezni a projekt portfoliók és irodák specialitásairól, szerepéről, projekteket, projektmenedzsereket támogató funkciójáról.

 

  1. Kinek ajánljuk?

    • Jelenlegi és jövendőbeli projektiroda vezetőknek, projekt portfólió menedzsereknek, programmenedzsereknek
    • Olyan vezetőknek, akik a projektek egymásra hatását hatékonyan menedzselni szeretnék, s startégiájuk megvalósításához legjobban illő projekt portfoliót kialakításában érdekeltek, akik projekt irodát akarnak kialakítani és fejleszteni
    • Gyakorló, képzett projektvezetőknek, akik tovább akarják mélyíteni tudásukat, s kíváncsiak a szervezeti környezet, más projektek milyen hatással lehetnek a saját projektjeikre, s milyen segítség kapható a különböző módon létező támogató funkcióktól a projekt sikerhez
    • Akik mások tapasztalataira, a legjobb gyakorlatokra kíváncsiak

     

     

    Tematika

     

    1. Mi a portfolió menedzsment és a projekt iroda helye, szerepe a szervezetben?
      • miért van kulcsszerepe a projektek sikerre segítésében
      • milyen szolgáltatásokat biztosít a vezetés, az üzleti megrendelők és a projekt szereplők felé
      • hogy függ össze a szervezeti projekt kultúra szintje és a projekt portfolió kezelés érettsége
    2. Hogyan érdemes a projekt irányítási modellt kialakítani?   (mi a projekt governance jelentősége), a projektek életciklusának folyamatai
      • miért fontos a projektek teljes életciklusának kezelése
      • milyen szerepek, felelősségi körök vannak a jóváhagyási folyamatban,
      • hogyan működjön az eszkaláció, a kivétel kezelés
    1. Hogyan alkalmazzuk a prioritások meghatározásának és az erőforrás allokáció kritikus algoritmusait?
      • hogyan lehet a projekt portfolió menedzsment a szervezeti stratégia megvalósításának eszköze
      • hogyan dolgozzunk együtt az erőforrás gazdákkal a tervezés, hozzárendelés során, s hogyan kezeljük az erőforrás konfliktusokat
      • milyen ösztönző rendszer elemek segíthetik a prioritások és erőforrások leghatékonyabb használatát
    1. Melyek a projektiroda vezetője számára szükséges speciális tudások, képességek?
      • milyen különböző szerepek, funkciók lehetnek a projektirodán
      • hogyan válasszuk meg módszertanokat, eszközrendszert a projekt és üzleti siker elérésére
      • milyen képzések, személyi fejlesztések hasznosak, hogyan alkalmazzuk őket

     

 

Amennyiben a fent bemutatott képzéseinkről szeretne további információt legyen szíves jelezni. Nyitottak vagyunk a fenti portfóliótól eltérő projektmendzsment tréninget is tartani ügyfeleink igénye alapján.